Világ és Európa Bajnok Olimpikonunk, Érdi Mári számára kedvezőtlenül alakult az idei Európa Bajnokság

Tavalyi címvédő Európa Bajnokunk, Érdi Mári számára nem alakult szerencsésen az idei kontinensviadal és ezúttal a 20. helyen zárta a Svédországban lezajlott ILCA Európa Bajnokságot.

Többnyire gyenge és közepes erősségű szélben, olykor trükkös körülmények között zajlott a küzdelem Marstrandon, ahol a 93 fős ILCA 6 mezőnyt a nagy hullámzás és az erős áramlás is próbára tette a hatnapos verseny során. 

Világ- és Európa Bajnok Olimpikonunk megfontoltan, biztonsági üzemmódban, de jól kezdte a 12 futamos megmérettetést, a verseny selejtező szakaszában futamgyőzelmet is aratott.

Sajnos később volt egy rossz napja a verseny selejtező szakaszának zárónapján és éppen a verseny második fele alakult szerencsétlenül számára, hiszen az arany csoportban a 6 döntő futamból az egyikből korai rajt miatt került kizárásra, egy másik futamot pedig kihagyni kényszerült. Így végül az Európai nemzetek között a 20. helyen, a nyílt Európa Bajnokságon abszolútban a 25. helyen fejezte be a kontinensviadalt.

Gratulálunk Mári!

https://2025-senior.eurilca-europeans.org/results/

Ez a weboldal sütiket használ, amelyek információkat tárolnak a böngészőjében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes információt az Adatkezelési nyilatkozatunkban olvashat.